2011. június 20., hétfő

Békés-tarhosi Zenei Napok

Békés-tarhosi Zenei Napok 2011. Hangversenyek, irodalmi estek, táncházak. Az 1976 óta minden év nyár elején megrendezett zenei fesztivál több héten át kívánja megörvendeztetni a zene, az irodalom, a képzőművészet és a táncművészet barátait! Idén már harmincötödik alkalommal rendezik meg .

Kulturális kincseink, helyi értékeink között kiemelkedő helyet foglal el Békés–Tarhos öröksége, amely változatos nyári rendezvényként  üde színfoltot városunk, s egyúttal Békés megye közéletében. A zenei napok töretlen népszerűségének talán legnagyobb oka a változatosságában rejlik. Mint minden évben, az idén is sok – a zeneművészet iránt érdeklődők számára jó néhány csemegét is tartogató – programot kínálunk Önnek. A kultúra, a muzsika, a szórakozás szorosan összekapcsolódó területei mellett, ismét szeretettel várjuk magyar anyanyelvünk elhivatott ápolóit is. A Békés–tarhosi Zenei Napok azonban nem csupán rendezvények sokasága, hanem főhajtás, tisztelgés az éppen 55 évvel ezelőtt megszüntetett énekiskola hagyományának, régi tanárainak, diákjainak soha nem halványuló alakja előtt.

Az 1976 óta minden év nyár elején megrendezett zenei fesztivál gyökerei 1946-ra nyúlnak vissza. Ez volt a Tarhosi Énekiskola indulásának ideje. Az egykori énekiskola 2007-ben megkapta a Magyar Örökség Díjat, mellyel a díj odaítélői elismerték a Gulyás György által megteremtett zenepedagógiai értéket.

Az évenként megrendezett fesztivál a magyarság – műveltség – zeneiség hármas egységében működik, építve az egykori Tarhosi Énekiskola hagyományaira. A közel egy hónapos komolyzenei esemény koncepciója: hangversenyek, kurzusok, táborok, továbbképzések, kiegészítő programok egymásra épülő rendszere alkotja. A nemzetközi hírű és külföldön is gyakran oktató-koncertező mesterek, művésztanárok tanfolyamaira sok tehetséges fiatal jön el nemcsak Magyarországról, de Európa más országaiból is.
A komolyzenei fesztivál 2009-ben a népzenei elemekkel gazdagodott, ugyanis a zenei napok idején rendeztük meg I. Népzenei, Világzenei és Táncművészeti Fesztivált. Szlovákiából és Csehországból láttunk vendégül néptánccsoportokat, akik bemutatójukkal gazdagították a Békés-tarhosi Zenei Napok programkínálatát.


További információk és bővebb program leírás itt található.
Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése